2013. október 17., csütörtök

Én és az IBS

Sziasztok! 

Rea vagyok, és úgy tűnik, hogy mostanában egy - számomra sokáig ismeretlen- sajátos, de gyakran előforduló emésztési problémával élek együtt. Ez a probléma valószínűleg IBS (Irritábilis Bél Szindróma), legalábbis a kezdeti tünetek és a megkérdezett szakemberek véleménye alapján. De lássuk csak, hogyan is változott meg az életem emiatt az elmúlt pár hónap során.
  • Három-négy hónappal ezelőtt még egészséges, edzett, egészségbolond, húsmentes étrendet követő, energikus, hobbi hosszútáv futó, ideális testsúllyal rendelkező nő voltam. 
  • Jelenleg jóval gyengébb vagyok, egyáltalán nem futok, főként húson élek, és igyekszem visszahízni a testsúlyomnak több mint tíz százalékát, amelyet az elmúlt időszakban elveszítettem. (Persze ez így nem hangzik nagyon vidáman, de a lényeg, hogy több változtatást a gyors gyógyulás érdekében vetettem be.)
Az elmúlt időszak, lelkileg és fizikailag egyaránt, egy hullámvasút hegyes-völgyes pályájához hasonlított, ami a menet vége felé egyre inkább közeledett a földhöz. Miután elértem ezt a fizikai mélypontot, rövid stagnálás után, a gyógyulás útjára léptem.


Amióta ezen az úton haladok, rengeteget tanulok: emésztőrendszerről, IBS-ről, Kontaminált Vékonybél Szindrómáról, Colitis Ulcerosa-ról, különféle diétákról és más gyógymódokról, de legfőképpen a saját testemről és az önmagamat korlátozó hiedelmeimről. 

A tanulás során igen körülményesnek találtam egyértelmű rendszerbe hozni az állapotomat érintő tárgyi információkat, hisz magam is tapasztaltam, hogy különböző szakemberek (orvosok, dietetikusok) egymástól eltérő tanácsot adnak a probléma megoldására. Ezért szeretném itt megosztani mindazt, amit eddig tanultam és tapasztaltam - a "gyógyuló alany" szempontjából. Mivel külföldön élek, lehet, hogy néhány információ vagy ételféleség amelyekről írni fogok, nehezen fellelhetőek Magyarországon. A lényeg, hogy a közös cél ugyanaz: a testi-lelki egészség.

3 megjegyzés:

  1. Fehér lepedékes nyelv megfigyelhető volt nálad?

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    Erre nem emlékszem kifejezetten, mert más tünetekre koncentráltam, de elképzelhető.

    VálaszTörlés
  3. Szia Azóta mi a helyzet hogy vagy? Súlyod hasmenesed hogy alakul?
    Gyümölcsök hús közül melyik maradt?
    Köszi.
    Adrian

    VálaszTörlés